-
Balázs Vér
★★★★★
egy hete
Idén március elején voltam először konzultáción Zitánál. A vizsgálatot követően korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatást és tanácsadást kaptam. Ennek köszönhetően az elmúlt 1,5 hónap hatalmas javulást hozott az egészségi állapotomban. Csak ajánlani tudom Zitát, nagyon felkészült, alapos szakember.
-
David Mikecs
★★★★★
egy hete
Több orvost és természetgyógyászt kerestem meg elég komoly emésztő és idegrendszeri problémákkal az elmúlt hónapokban. Számszerint kilencet. Zita volt az első, aki részletesen el tudta mondani, hogy mi a probléma. Hosszú idő után az első egészségügyi szakember, akiben bízni tudok.
Nagyon felkészült és nagy tudása van. Remélem mihamarabb megtalálja, akinek szüksége van rá 🙏
-
dori pelle
★★★★★
egy hónapja
Napi rendszerességű hasfájással, emésztési zavarokkal és bőr problémával fordultam Zitához, aki egy alapos állapotfelmérést követően, kitűnően láttatta és elmagyarázta a táplálkozásom miatti problémákat, összefüggéseket. Zita segítségével megértettem, hogy miért nem működik jól ez emésztésem. Mindenre kiterjedő, részletes táplálkozási tanácsokat és ötleteket kaptam. Az étkezésem megváltoztatásának még csak az elején járok, de már jelentős életmódbeli változás következett be. Köszönöm Zita!
-
Annamária Pálfi
★★★★★
2 hete
Zita a legjobb szakember, akivel valaha találkoztam. Olyan valakit kerestem, aki tárgyilagos, nagy szaktudású és tud nekem segíteni. Szerencsémre találkoztam vele. Az első pillanattól kezdve tudom, hogy rá van szükségem, rá és a tudására, ami elképesztően magas színvonalú. Köszönettel és hálával fogadom az ötleteit, tanácsait. Mindenkinek szívből ajánlom!
Zita segítségével, tanácsaival fokozatosan haladok a gyógyulás felé, a közérzetem sokkal jobb. Még csak 4 hónapja találkoztunk, de már érezhető a változás, az emésztési, epe, és bélproblémák területén. Még van mit rendbe tenni, de most sincs kétségem afelöl, hogy rá van szükégem. Hatékony módszerekkel dolgozik. Mindenre kiterjed a figyelme, hálásan köszönöm a segítségét! Továbbra is jó szívvel ajánlom !
-
Mónika Szabó-Barna
★★★★★
3 hónapja
Zitát ajánlás után kerestem fel Lányommal. A biorezonancia vizsgálat csak néhány perc volt, de nagyon részletes képet kaptunk az állapotáról és a kezelendő területekről. Zita figyelmes és alapos, a vitaminok mellett nagyon sok hasznos tanácsot és anyagot is adott számunkra, amelyek segítenek természetes módon kezelni és megoldani a problémákat. Még csak 3 hónapja kezdtük el a kezelést, de már most érezhető a javulás. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szakértő és komplex segítséget keres a természetes gyógyulás terén!
-
Kabai Sara
★★★★★
egy hónapja
Régóta fennálló gyomorfájdalommal, arcfájdalommal,gyengeséggel érkeztem Zitához .A vizsgálat után választ kaptam még azokra a panaszaimra is, amit nem is említettem a természetgyógyásznak.. (Azt hittem a korral jár)
Ellátott rengeteg jó tanáccsal. Másnap már alkalmaztam is és hihetetlen, de végre nem fájt a gyomrom. Kaptam refluxra gyógyszert, de nem kell szednem, mert semmi tünetem nincs.
Hálásan köszönöm a segítséget!
Mindenkinek ajánlom a vizsgálatot, de csak akkor van értelme, ha megfogadjuk a tanácsokat!
-
Ági Faragóné Budai
★★★★★
3 hónapja
Kamasz fiam egyoldalú étkezése miatt kértem a segítségét! Miután a saját egészségi folyamataim javításában már együtt dolgoztunk, pozitív eredménnyel. Nagyon szépen átadta az alapösszefüggéseket, átbeszélték az étrendet, hogy az értékei miért olyanok amilyenek, ehhez mi járul hozzá és hogyan lehetne javítani. Miből mennyire lenne szüksége és hogyan tegye, hogy fejlődést érjen el...Zitának nagyon nagy a gyakorlati tudása, bátran irányítom hozzá a saját ismerőseimet is. A komplex szemlélete pótolhatatlan! Köszönjük
-
Regina Orova
★★★★★
2 hónapja
Zita nagyon kedves, türelmes, érthetően magyarázza el a folyamatokat, minden kérdésemre kapok választ és nem csupán a tüneteket kezeli, hanem azok gyökérproblémáit. Maximálisan elégedett vagyok a munkájával, nagyon lelkiismeretes. Örülök, hogy rátaláltam.
-
fejlesztő Kék katica
★★★★★
4 hónapja
Zitától szakszerű állapotfelmérést kaptam. Rengeteg hasznos tanácsot és anyagot biztosított, amelyek segítenek természetes módon kezelni és megoldani a problémáimat. Zita figyelmesen és alaposan dolgozik, miközben komplex életmód tanácsokkal lát el. Jó szívvel ajánlom!:)
-
Ildikò Búza
★★★★★
5 hónapja
Végtelenül hálás vagyok a szakértői és kedves fogadtatásokért!! Végre úgy érzem jó helyen járok a problémáimmal, ahol nem csak egy tünetet akarunk elnyomni, hanem a gyökér okot kideríteni s azt kezelni, helyreállítani.
-
Albert R
★★★★★
6 hónapja
Családunk felkereste Zitát különböző gyomor, bél problémákkal és az állapotfelmérés után szakszerű, komplex tanácsokkal látott el bennünket. Segítségével változtattunk az étrendünkön, különböző készítményeket javasolt és már javulások mutatkoznak. Hozzáállása végtelenül kedves, csakis ajánlani tudjuk másoknak!
-
Kata Bor
★★★★★
6 hónapja
Zita kedves, empatikus személyisége olyan szintű tudással és tapasztalattal párosul, ami egyedülállóvá teszi őt ebben az országban. Kivételes hitelessége még olyan embereket is meggyőz, és el tud indítani a maguk jól létét célzó úton, akik általában szkeptikusok még az orvosok felé is. Köszönjük szépen, Zita, hogy hiteles, megfontolt, rugalmas és életszerű utat mutatsz az egészséges életmód, az emberi szervezet és a táplálékkiegészítők útvesztőjében! :-)
-
Judit Harasztine
★★★★★
6 hónapja
Zitát csalánkiütéseim és ételalergia miatt kerestem föl. Gyanítottam, hogy mik lehetnek az okok. A biorezonancia vizsgálat igazolta,és még számos problémákat is feltárt amire nem is gondoltam. Mindenkinek ajánlom a mérést nem csak betegség hanem megelőzésre is. Zita nagyon kedves felkészült szakember!
-
Ildiko Czako
★★★★★
4 hónapja
Végtelen kedves és hozzá értő, szakszerű állapotfelmérést kapott az egész családunk rengeteg tanáccsal és anyaggal, hogy tudjunk segíteni-változtatni a problémáinkon természetes módon. Csak ajánlani tudnám másoknak is, mivel oda figyelve, komplex életmód tanácsokat kaptunk Zitától.
-
Zsanett Benkó
★★★★★
5 hónapja
Nagyon kellemes alkalmon vehettem reszt Zitaval. A vizsgalat egyszeru es gyors. Nagyon sok mindenre valaszt kaptam. Minden mellett Zita nagyon jo tanacsokkal es sok magyarazattal latott el. Csak ajanlani tudom.
-
Ivett Rókus
★★★★★
egy hónapja
Zita nagyon sokat tudott nekem segíteni, pajzsmirigy autoimmun állapotom , és ennek következményeként ételallergiáim miatt. Érezhetően sokat javultam, jobban érzem magam, és a felszívódási nehézségeim is elkezdtek javulni, pár kg-ot már …Több
-
Lívia Hortolányi
★★★★★
egy hónapja
Már az első konzultáció után elindult a javulás az egészségi állapotomban, végre több mint 1 évnyi gasztroenterológiai vizsgálatról- vizsgálatra járás után megtaláltam Zitát, aki 1 konzultációból megállapította, hogy mi a tényleges bajom. Köszönöm
-
Katalin Szepesvári
★★★★★
egy hónapja
Zitától mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptam a jelenlegi egészségügyi állapotomról. Részletesen elmagyarázta, hogy az egyes problémák oka mire vezethető vissza, hogy hol kell keresni a probléma gyökerét. Olyan életmódbeli változtatásokat …Több
-
Péter Jakab
★★★★★
egy hónapja
Zita nagy tudású, érdemben tud segíteni, profi szakember, igazi modern kori gyógyító; nagyon szívesen ajánlom! 6 hónap leforgása alatt rendbe rakott, nagyban enyhültek, vagy megszűntek a tüneteim, panaszaim. Sokkal jobban érzem magam …Több
-
Dóra Gál
★★★★★
egy hónapja
Zitát csak ajánlani tudom. Első alkalommal már több hasznos információval látott el, mint az orvosok. Nagyon részletes és átfogó volt a konzultáció. A biorezonancia mérésen meg teljesen ledöbbentem, mert előtte semmit nem beszéltünk át …Több
-
Evelin Szatmari
★★★★★
egy hónapja
Zitát egy ismerősöm ajánlotta és nagyon örülök, hogy végre találtam egy olyan természetgyógyászt, akinek valóban fontos a páciens egészségügyi állapota, fizikai és mentális jólléte. Nem csak egy adott tünet kezelésére fókuszál, hanem …Több
-
Laura Csendes
★★★★★
egy hónapja
Kislányunknak veleszületett izomgyengesége, és folyamatos bélproblémái voltak. Kórházba is kerültünk, a bélproblémák miatt, ahol megoldás nem született. Nagyon elvoltam már keseredve, akkor ismertem meg Zitát, aki mikrobium széklet …Több
-
Éva Bernád
★★★★★
egy éve
1 hónapja voltam tanácsadáson, és még számomra is hihetetlen, hogy milyen sokat javult az állapotom. Zárójelben megjegyzem, hogy október 22-én lesz 4 éve, hogy küzdök vastagbélproblémámmal, közben voltam 4 magánklinikán, átestem egy …Több
-
Emese V.
★★★★★
egy hónapja
Zita nagy tudású szakember, akit a másikon történő segítés hajt. Tapasztalatait, a bevált gyakorlatot a beteg egyedi esetére szabva alkalmazza. Nagy segítség, hogy több formában, gyorsan lehet vele kapcsolatot teremteni: a komoly elemzéssel bíró jelenléti konzultációtól a telefonos gyors segítségig.
-
Judit Gold
★★★★★
egy hónapja
Zita az egész életemet elkísérő hormon és súlyproblémákra adott választ, illetve figyelembe vette a mentális állapotomat az életmódváltásommal kapcsolatban. Támogató és biztonságos légkörben éreztem magam, csak ajánlani tudom mindenkinek!
-
Péter Bognár
★★★★★
egy hónapja
Kedves, pozitív és könnyed hangulatú tanácsadás, szakmai profizmus keretein belül. Jó szívvel ajánlom! : )
-
László Kiss
★★★★★
egy hónapja
Csak ajánlani tudom mindenkinek!már az első alkalom több hasznos információval látott el mint azon orvosok akikhez több hónapig jártam feleslegesen .Örülök, hogy rá találtam Zitára bátran ajánlom mindenkinek.
-
Kata Zoldi
★★★★★
egy hónapja
Zita nagyon kedves, nagy tudású, segítőkész, ajánlásai hatnak, támogatnak, mindenkinek csak ajánlani tudom :)
-
Ferjancsik Ágnes
★★★★★
egy hónapja
Több mint 10 éves emésztési problémából gyógyított ki Zita, nagyon hálás vagyok neki
-
Tímea Szendy
★★★★★
egy hónapja
Régóta követem Farkas-Boross Zita munkásságát, cikkeit, videóit. Örülök, hogy személyesen is találkoztunk.
-
Zsófia Kovács Nyitrai
★★★★★
egy hónapja
Zita nagyon nagy tudású szakember,aki komplexitásában látja a dolgokat!Szuper élmény volt a vizsgálat Vele!
-
József Cserfai
★★★★★
egy hónapja
Profi. Rendkívüli módon érti és felismeri az oksági összefüggéseket.
-
Sándor Szollár
★★★★★
egy éve
Csak ajánlani tudom, mert kedves és nagy tudással rendelkezik!!!😁
-
Rita Veresné Horváth
★★★★★
egy hónapja
-
Szilvia Polgár-Salamon
★★★★★
egy hónapja
-
Evelin Dobos
★★★★★
egy hónapja
-
Mónika Pásztorné Blaskó
★★★★★
egy hónapja
-
Eniko. Mayer
★★★★★
egy hónapja
-
Nóra Somoskői
★★★★★
egy hónapja
-
erika kimmel
★★★★★
egy hónapja
-
Enikő Andó
★★★★★
egy hónapja
-
Réka Asztalos
★★★★★
egy hónapja
-
Józsefné Rojik
★★★★★
egy hónapja
-
1213 Tekla
★★★★★
egy hónapja
-
Helga Várkonyi
★★★★★
egy hónapja
-
Petrás Zsuzsa
★★★★★
egy hónapja
-
Kata K
★★★★★
egy hónapja
-
Zsófia Nagy
★★★★★
egy hónapja
-
Viktória Kántor
★★★★★
egy hónapja
-
Janos SLP
★★★★★
egy hónapja
-
Rita Dege
★★★★★
egy hónapja
-
Mónika Csomáliné dr. Kovács
★★★★★
egy hónapja
-
Krisztina Sebők
★★★★★
egy hónapja
-
zsu br
★★★★★
egy hónapja
-
Bernadett Kiss-Tóth
★★★★★
egy hónapja
-
Krisztina Kertész
★★★★★
egy hónapja
-
Nikolett Tőkéczki
★★★★★
egy éve
-
Toth Anita
★★★★★
egy éve
-
Brigitta Nagyváradi
★★★★★
egy éve
-
Erzsébet Ruda
★★★★★
egy éve
-
Adrienn Péteri
★★★★★
egy éve
-
Hajnalka Hegyiné Schmidtmayer
★★★★★
egy éve